FOLYAMATOS TAGFELVÉTEL 5 ÉVES KORTÓL!

Edzések szeptember 3-tól a szokott helyszínen.

Bővebben »
IV. ENSI Kupa, Érd - Nemzetközi kumite verseny

2018. február 26.

IV. ENSI Kupa, Érd - Nemzetközi kumite verseny

6 ország közel 250 versenyzőjével került megrendezésre az utánpótlás és felnőtt kumite verseny, amin a betegségek miatt végül 9 versenyzővel és 1 bíróval vettünk részt. A ...

Bővebben »
1%

2018. február 24.

1%

Kérjük, segítse munkánkat SZJA 1%-ának felajánlásával! Adószámunk: 18551006-1-09 Így rendelkezhet 1%-áról 2018. május 22-ig: - a személyi jövedelemadó-bevallás részeként ...

Bővebben »
20 ÉV - 20年

2017. március 14.

20 ÉV - 20年

1997. március 14. - húsz éve, ezen a napon alakult meg a KIYOSUMI Dojo, amely azóta is töretlenül halad az úton, amelyen akkor elindult - a Tradicionális Kyokushin Karate útján. Azóta sok ...

Bővebben »
ENSI Kupa, Érd - HAON: Sikeresen küzdöttek a debreceni karatéták - 2. rész

2017. március 7.

ENSI Kupa, Érd - HAON: Sikeresen küzdöttek a debreceni karatéták - 2. rész

Sikeresen küzdöttek a debreceni karatéták HAON 2017.03.6 12:06 ...Másnap a III. ENSI Kupa Nemzetközi Utánpótlás és Felnőtt Kumite Verseny került megrendezésre, amelyen 5 ország ...

Bővebben »
Közlemény a 2015. évben átutalt SZJA 1% felhasználásáról

Köszönjük, hogy SZJA 1%-ának felajánlásával segítette munkánkat!

Gyermekem 8,5 éves, 1 éve kezdett járni. Elsősorban a mozgáskoordináció fejlesztése volt a célunk, ezen túl szerettünk volna olyan sportágat választani, ami nem csak a fizikai erőnlétét fejleszti, hanem oktató-nevelő céllal magabiztosabbá, határozottabbá, céltudatosabbá is teszi. Mindemellett fontos volt, hogy tartozzon egy olyan közösséghez, ahol jól érzi magát. Eleinte tartottunk attól, hogy a karatéban megkövetelt fegyelem és „szigor” talán nem lesz kezelhető a gyerek számára. Az edzések hatására a mozgáskoordinációs problémái hihetetlen módon és gyorsasággal fejlődnek. Magatartásában is nagyon pozitív a változás ilyen rövid idő alatt is, határozottabb, magabiztosabb lett, bátrabban kiáll önmagáért és barátaiért egyaránt. Mi csak pozitív véleménnyel tudunk nyilatkozni a Dojó-ban folyó munkáról.

Seprényi Erika

Fiam 13 éves, 4 éve kezdett karatézni. Nagyon hasznos sport és nagyon magas színvonalú, hagyománytisztelő oktatás folyik a Dojó-ban. Minden izmot átmozgat és erősít a karate, nagyon hasznos a növekedésben lévő gyermekek számára. Fontos a gerinckörüli izmok erősítése, az izületek védelmére az izomzat fejlesztése ebben az életkorban is. Fegyelmet, kitartást, relaxációs technikát, stresszoldást tanulnak a gyerekek. A test fejlesztése mellett a lélek erősítésére is hangsúlyt fektet a Dojó. Nagy előnye a Dojó-nak, hogy nem verseny- és nem eredmény centrikus, a test és lélek fejlesztése a fő cél és nem tűri az agressziót. A magam részéről látni sem bírom a küzdősportokat, ennek ellenére én is elkezdtem karatézni és saját magamon tapasztalom e mozgásforma hasznát.

Dr. Káposzta Rita

gyermekgyógyász, reumatológus, endokrinológus
DEKK Gyermekgyógyászati Intézet

...én ajánlom a lányoknak is a Kyokushin Karatét, hiszen sokszor mondják, hogy a mai világban jó, hogyha egy lány meg tudja védeni magát. Végül is az én anyukám is ezért fogadta el, bár eleinte ő is inkább más felé akart engem terelni. Azt szerette volna, hogy valami lányosabb sportot válasszak, de nekem ez így nagyon megtetszett, és már az elejétől fogva jól is éreztem magamat, így itt maradtam. A sérülésektől sose féltem, mert az elején, amikor még kezdők voltunk, óvatosabban bántak velünk és fokozatosan erősödtünk bele az egész rendszerbe. Mindegy, hogy fiú vagy lány valaki, így egyre jobban hozzászokik fizikálisan-mentálisan is.

Kriszti

20 éves, 5 éve karatézik

Gyermekem 9 éves, 4-5 éve kezdett karatézni. Ez a sportág tetszett neki a legjobban, mind szellemiségében, mind pedig a testedzés formájában. Az oktatás színvonala a lehető legjobb, ezért jár ide a gyerekem, mert mint magamnak, neki is a legjobbat szeretném. Büszkén mondom el, ha kérdezik, mit sportol és hogy ki az edzője.

Magyar János

igazgató
SZÖVÁLL KV.

11 éves fiam 4 éve karatézik. Nagyon hasznos sportnak tartom, mind erőnléti, mind állóképességi szempontból. Fiamnak önbizalmat és önfegyelmet adott. Rendszert visz a diákok életébe, ezáltal a tanulás is jobban megy és a szabadidő is nagyobb becsben van tartva. Ezen kívül a karate egy csoporthoz, baráti körhöz köti, amely az évek során kialakult. Az oktatás színvonalát a legjobbnak tartom. Számomra Shihan személye a biztosíték, hogy jó kezekben van a fiam. A Dojó-ban tanuló karatékák, főleg az idősebbek és magasabb övfokozatúak, példával szolgálnak, hogy kitartó, kemény munkával milyen szintre lehet eljutni az évek során.

Pongor András

tanár, igazgatóhelyettes
Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola

Fiam fél éve jár karatézni, előtte többféle sportot kipróbált már, egyéni és csapat sportokat is, de egyik sem ragadta meg igazán. Kíváncsi lett a küzdősportokra. Hosszas keresgélés után találtuk meg ezt a Dojó-t és úgy látom, nagyon jól érzi itt magát. Néhány edzés után érezhetően nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lett. Erősödött az önbizalma és az alakja is sokat változott. Mindezt a pozitív változást folyamatosan érzékelem. (Egy ingadozó hangulatú kamasz anyukájaként nem tudok elég hálás lenni mindezért )

egy 15 éves fiú anyukája

Gyerekkorom óta érdekelnek a küzdősportok, de sajnos nem volt lehetőségem, hogy kipróbáljam őket. Egyszer azonban barátaimat elkísértem Karate edzésre. Nagyon megtetszett a hely és a többi karatéka mentalitása. Ugyanis attól féltem, hogy felnőtt lévén már nem sok esélyem van ennek a Harcművészetnek az elsajátítására és esetleg lenéznek, mert felnőttként nem tudom azokat, amiket a kicsik. De szerencsére nem így történt, talán ezért is maradtam itt.

Név nélkül

Mestereink

DAN VIZSGA BESZÁMOLÓ

Első emlékek, élmények

4 évesen voltam először karate edzésen. Jól emlékszem arra az edzésre, nagyon izgatottan vágtam neki. Kihon geiko gyakorlatokat (= alaptechnikák állásból) végeztünk, legalábbis ez ragadt meg a legjobban. No meg az, hogy a gyakorlatokat kiai-jal hajtottuk végre.

Karatés pályafutásom kezdetét azonban a Kiyosumi Dojo megalapításának időpontjához köthetjük, mert ugyan tényleg 4 évesen voltam először edzésen, de akkor még igen rendszertelenül látogattam azokat. A Kiyosumi Dojo megalakulásával és édesapám, egyben Sensei-em Dojo vezetővé válásával akkor már mondhatni rendszeresen részt vettem az edzéseken, igaz ekkor még a felnőtt csoportban egyedüli gyerekként. Aztán, amikor Dojo helyiséget váltottunk, akkor beindult a gyerek csoport is, ahol akkor már kortársaimmal edzhettem. Igazából, abból a korszakból arra emlékszem, hogy Sensei – akkor még Senpai – ugyan úgy szólongatott, kijavított edzésen, mint a többi karatékát és ez sokszor rosszul is esett, de nem adtam fel. Bizonyos esetekben szerencsés, bizonyos esetekben szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy édesapám a mesterem. Sokan azt gondolják, hogy milyen egyszerű, hiszen én vagyok Sensei fia és nekem mindent szabad, de valójában rám is ugyan úgy vonatkoznak a Kyokushin Karate írott és íratlan szabályai.

Versenyek

2000-ben indultam először versenyen Szentesen. Knock down, tehát leütéses rendszerű verseny volt, de mivel gyerekek voltunk, így védő felszerelésben küzdöttünk (test pajzs, sípcsontvédő illetve szuszpenzor; fejvédő akkor még nem volt). Ahogy így visszaemlékszem rá, kemény verseny volt. Emlékeim szerint 3 küzdelmem volt. Ebből a harmadik volt a legkeményebb, ahol sajnos kikaptam és így nem értem el semmilyen helyezést. Utána rengeteg versenyen indultam, de sajnos nem mindig voltam szerencsés és sokszor eredménytelenül zártam a versenyeket. Ezért nem is tartom magam olyan eredményes versenyzőnek; öcsémhez képest pedig egyáltalán nem is vagyok az. Ennek ellenére nem érzem úgy, hogy nem kellene karatéznom, mert a Karate nem a versenyzésből áll, főleg nem a Budo Karate, melyre a mi Dojo-nk is épül. Most gondolom, sokan megcáfolnák az előző gondolatomat. Azonban csak azt tudom mondani, hogy 13 éve Shihan Wakiuchi 6. danos japán mester nyári táborában tanulom és tökéletesítem a karatémat, aki szerintem egy igazi Budo harcos. Egy hihetetlenül karizmatikus, kemény Kyokushin harcos, aki mai napig a Sosai Masutatsu Oyama által megalapított Kyokushin szerint él és edz.

Táborok

A versenyek mellett rengeteg táborban vettem részt. Jártam nemzetközi táborokba, nyári Dojo táborokba, illetve téli, őszi, tavaszi táborokba. Nemzetközi táborokból egész pályafutásom alatt mindössze kettőt hagytam ki, Dojo táborokból pedig egyet sem. Sokszor ott lehettem felnőtt válogatott táborokban, igaz még gyerekként és szájtátva néztem, hogy a felnőttek mit csinálnak.

Vizsgák

Övvizsgáimról annyit mondhatok, hogy a vizsgákat sosem kegyelemből vagy csupán azért kaptam meg, mert édesapám a mesterem. Ezt semmi sem mutatja jobban, mint hogy mindössze kétszer vizsgáztatott Badar Sensei és azok is a 9. illetve 8. kyu-s vizsgáim voltak. A többi vizsgámat nemzetközi edzőtáborban Shihan Wakiuchi előtt illetve Brezovai Sensei téli táboraiban teljesítettem. Miután levizsgáztam 4. kyu-ra, a következő vizsgákig eltelt idő egyre jobban hosszabbodott. 2.kyu-s vizsgámat a 2002-es téli táborban Brezovai Sensei előtt tettem le, ami akkori gyerek fejjel kőkemény volt, ahogy visszaemlékszem. Utána 1. kyu-ra 4 évvel később vizsgáztam nemzetközi táborban, amit szintén egy igen kemény vizsgaként éltem meg. Emlékszem, ebben az időben kezdtem komolyabban felfogni a karatét és nem csak úgy tekinteni rá, mint egy sportra. Előbbiek eredményeképpen nem lettem 13-14 évesen fekete öves, csak most, majdnem 23 évesen, aminek így felnőtt fejjel már nagyon örülök. Ebben az is közrejátszott, hogy ahogy idősebb lettem, úgy egyre jobban éreztem, hogy milyen felelősséggel jár az új övfokozat. Az évek során megtanultam, hogy az övek ranglétráján való előrelépkedés egyre több kötelezettséggel jár, amit egy tinédzser semmiképpen nem tud a mai világban betartani, mivel sokszor a felnőtt karatékák, civil emberek sem tudnak a kötelezettségeiknek eleget tenni. Ezekre a kötelezettségekre azért van szükség, hogy a rendszer ne „híguljon”. Lehet, hogy a „kötelezettség” rossz ízűen hangzik, ugyanakkor viszont, ha egy karatéka komolyan gondolja, amit csinál és egy olyan mestere van, mint mondjuk a Wakiuchi Shihan, akkor,úgy gondolom, hogy ezek a kötelezettségek megszűnnek kötelezettségek lenni és a karate tanuló az övfokozatok megszerzésével magától értetődőnek veszi e szabályok, tradíciók betartását, továbbadását és így a rendszer nem sérül illetve továbbra is olyan kőkemény maradhat, mint amilyen a hőskorban.

Fekete övre készülés és vizsga

A 2010-es pilismaróti nemzetközi tábor vizsgaküzdelmei után a szállásra visszaérve Sensei azt mondta nekem, hogy szeptemberben indul a felkészülés sho dan-ra. Ezt akkor kétkedve fogadtam és rendesen meg is ijedtem. Ennek az volt az oka, hogy 2009 szeptemberében egy térdműtéten estem át és a műtét után csak igen későn tudtam elkezdeni a rehabilitációt és ezért a jobb lábam le is gyengült rendesen. Ennek következményeként nagyon sok edzést kihagytam. Szóval elég vegyes érzésekkel fogadtam azt, hogy Sensei elmondta, hogy jövő évben danvizsga. A legelső kyu vizsgám óta 12 év telt el, ez szerintem igen komoly idő, főleg úgy, hogy a tinédzser éveim alatt kimaradt néhány edzést és az előbb említett sérülés miatt kihagyott edzéseket kivéve, javarészt mindig ott voltam. A „szokásos” kivárási időket tekintve már 2007-ben vagy 2008-ban levizsgázhattam volna fekete övre, de én még akkor nem éreztem magam elég felkészültnek, sőt úgy gondoltam, hogy nem is vagyok rá még érett. Mindig azt gondoltam magamban, hogy egy fenomenális fekete öves vizsgát fogok csinálni, ami előtt mindenki fejet hajt. Itt főleg a küzdelemre gondoltam.

2010 augusztusában a pilismaróti tábort kipihenve nekikezdtem a készülésnek. Sokat jártam az Oláh Gábor utcai sportpályára futni, hogy minél hamarabb regenerálódjon a combom, annak érdekében, hogy a vizsgára való készülést a többiekkel egy szinten kezdjem el. Azonban ténylegesen mindig is hátrányban voltam, ugyanis a rehabilitáció alatt társaim továbbra is keményen edzettek, sőt 2010 júliusában egy 2 hetes edzőtáborban is részt vettek. Emellett öcsém nemzetközi versenyekre készült, én pedig még mindig csak a térdem és lábam egészségével voltam elfoglalva.

Aztán eljött a szeptember, elkezdődtek a Dojo keiko-k (= edzések), ahol Sensei bekeményített. A szeptemberi és októberi hónap úgy telt el, hogy minden edzésen megcsináltuk a vizsga erőnlétet és utána a kihon geiko-t, majd következett az ido geiko. Ekkor sokszor elment a kedvem az egész vizsgától, ugyanis a lábam még mindig nem volt teljesen jó. Aztán jött a november, amikor is a belgrádi súlycsoport nélküli Európa Bajnokság visszahozta a kedvem. A Bajnokság más napján Világszervezetünk vezetője, Kancho Matsui által tartott szemináriumon vehettem részt. Ez hihetetlen nagy lökést adott nekem, fejben kicsit rendbe tett. Aztán következett a december, a téli tábor, ami hála az Istennek egy igazi téli tábor volt körülbelül 20 centis hóval és -10 fokos hideggel. Nagyon élveztem a tábort.

Már a felkészülés elején elterveztem, hogy míg le nem vizsgázok, addig nincs bulizás. Ez szerintem hihetetlenül nagy lemondás, főleg ha az ember ilyen fiatal, mint én. Már csak azért is gondolkodtam így, mert, ahogy szokták mondani, nem a cél a lényeges, hanem az út, amit addig végig jártál. Én ezt az utat mozgalmasan, sok tapasztalattal akartam végigjárni, azért, hogy a célhoz közeledve egyfajta önbizalmat adjon, hogy meg tudom csinálni a vizsgát. Az év kezdetével egyre keményebb edzések jöttek. Edzések után önszántamból elkezdtem a felületkeményítő gyakorlatokat, majd később Sensei instrukciójára elkezdtünk komolyan makiwarázni. Sokszor az edzések után totál legatyásodva, még üttetni magad vagy épp a makiwarát verni, hát nem könnyű dolog. De hajtott a gondolat, hogy ha most nem csinálom meg, akkor mikor fogom???!!!

Tavasszal részt vettünk a szokásos tavaszi edzőtáborban, majd ahogy eljött a nyár, következett a nyári edzőtábor, ami egy hetes volt. Itt már egyre jobban éreztük a vizsga közeledtét, ezért még komolyabban kellett venni a dolgot. Próbáltam minél jobban ott lenni az edzéseken és mindent beleadni. Ez volt, amikor bejött, volt, amikor úgy érzem, hogy nem. A tábor utolsó napján a kyu vizsgázókkal együtt mi is végig csináltuk a vizsgát, ami ha jól emlékszem, 2,5-3 óra volt. Itt nagyon kimerültem.

A Dojo tábort követően várt még ránk egy 1 hetes tábor, ahol a vizsga előtti utolsó élesítések következtek. Hát mit ne mondjak, számomra ez a tábor az első pár napban nem volt túl kellemes. Sensei nagyon sok mindent kiigazított, kijavított, amiről addig azt hittem, hogy teljesen jól csinálom. Bár ez kellett, mert így még jobban rájöttem, hogy mennyi javítani és tökéletesíteni való dolog van a karatémban, igaz, akkor ez hideg zuhanyként ért. Reggelente futó és kondicionáló edzés volt, délelőtt a kihont és a katakat tökéletesítettük és javítottuk, majd este kumite edzéssel zártuk a napot, ahol volt, hogy zsákoltunk, de egy párszor leküzdöttük a vizsgaküzdelmeket is. Ez nekem az elején nagyon rosszul ment, folyamatosan kapkodtam és nem bírtam betartani azt, amit Sensei közben mondott. A tábor végére azonban sikerült helyre rázódnom és ez szerintem a küzdelmemen is meglátszott. 3 évvel fiatalabb öcsémmel, aki akkor már túl volt 2 Európa Bajnokságon, az elején nem tudtam mit kezdeni, de végül a tábor végére ez is sokat javult, sőt sokszor igen komoly és parázs küzdelmek alakultak ki közöttünk. Sensei is beszállt egy-egy küzdelembe, amivel fel is adta a leckét.

A tábor végeztével 2 hét pihenő után eljött a pilismaróti tábor és a danvizsga ideje. A táborban két japán mester volt jelen. Az egyik Shihan Wakiuchi Tsutomu 6. danos mester, aki minden évben vezeti a táborunkat, a másik pedig Shihan Katsuhito Gorai, szintén 6. danos mester. A két Shihan rendkívül erős és magas színvonalú tábort tartott, ahol a tradicionális Kyokushin szerint gyakoroltunk.

A vizsgát a két japán mester tartotta, így nagyon büszke vagyok rá, hogy itt vizsgázhattam. Főleg annak a tudatában, hogy az egyik mester a Honbu-n (= tokiói Központi Dojo), a stílusalapító irányítása alatt volt 1.000 napig Uchi Deshi (= bentlakásos tanítvány), míg a másik mester pedig a Nemzetközi Szervezetünk egyik vezető személyisége, aki nem egy bürokrata és politikus, hanem a mai napig edz. Ezt azért gondolom így, mert amikor a tábor folyamán a gyakorlatokat bemutatta, akkor sokszor leesett állal figyeltem, hogy hogyan hajtja végre a gyakorlatot, holott addig el sem tudtam róla képzelni, hogy ilyen jó mester.

A technikai vizsga után délután következett a küzdelem. Meglepő módon nem izgultam, pedig a felkészülés alatt úgy érzetem, hogy talán ez lehet a legnehezebb része a vizsgámnak. Elkezdődtek a küzdelmek. A küzdelmek legnagyobb részében magas öves felnőtt karatékékkal küzdöttünk, akik közül sokan versenyzők. A küzdelmek végére nagyon elfáradtam, de komolyabb sérülés nélkül végig harcoltam az összeset. Mikor vége lett, el sem hittem hirtelen, hogy min is lettem túl.

Az elmúlt egy évben egy igen komoly felkészülésen vagyok túl. Évközben az egyetemen és a magánéletben is megfelelni mindenkinek nem könnyű dolog és még akkor emellett dan vizsgára is készülni.

A felkészülésem alatt volt szerencsém még márciusban részt venni egy szemináriumon, Párizsban, amelyet Shihan Hitoshi Kiyama (a 2003-as Világbajnok) tartott, de ott volt például Shihan Seiji Isobe 8. danos mester is, aki két brazil Világbajnokot is kinevelt. Ők úgy érzem, hogy még mindig az igazi japán karatét csinálják, amiért érdemes karatézni és jó volt őket látni, hogy hogyan edzenek. Ez a szeminárium még jobban megerősített engem abban, hogy jó helyen vagyok és jó úton haladok. Az újabb megerősítés a pilismaróti tábor volt, amiről már pár szót szóltam. A jövőben én is ezt az utat szeretném/akarom folytatni, amit a fent felsorolt Sensei-ek és Shihan-ok járnak, ugyanis úgy látom, ebben van a Kyokushin alapja, ereje és a Kyokushin mint módszer csak így működhet.

A jövőben szeretném tovább tökéletesíteni a karatémat és még többet és jobban edzeni, valamint szeretnék még a későbbiekben versenyezni. Mindenkinek csak kívánni tudom, hogy ilyen élményekben legyen része és megismerje önmaga fizikai és szellemi korlátait egy nagyszerű rendszer által, ami a Kyokushin. Végezetül, szeretném megköszönni a fekete övig vezető úton a segítséget Sensei-emnek és egyben édesapámnak, Andi Senpai-nak, Badacsonyi Senpai-nak, a velem kapcsolatban lévő Shihan-oknak, Sensei-eknek és a Kiyosumi Dojo tagjainak.

OSU!

Badar Bence 1. dan


« Vissza